BORDAL
2002. március

Gondoljuk csak végig, mivel is búcsúzott el a huszadik század! Az ökológiai problémák, a terrorizmus, a túlnépesedés még mindig nyomaszt bennünket. Nem számoltak le a rákkal, az AIDS-szel, az aszállyal, az árvizekkel. A sarkon a kátyút nem aszfaltozták le, és az ózonlyuk sem lett kisebb. Azt viszont faktum, hogy a magyar borok jobbak lettek. Sőt! Jók lettek. És ezt nem szabad lebecsülni! Azt, hogy a boraink feltörtek, onnan tudjuk, hogy a borivás újra kifinomult művészetté vált: vannak avatott művelői, kritikusai, van bornyilvánosság, hol itt, hol ott gyűlnek össze a borrendek, egymásba lógnak a borfesztiválok és borünnepek, sorra jelennek meg a borkönyvek, s ha egy üzleti összejövetelről távozván a kezedbe nyomnak egy flaskát, nem kell tartanod tőle, hogy valami ócska lőrével dobtak meg.

Kultuszborok, kultuszborászok

Vagy lehet, hogy ezek a borok azelőtt sem voltak olyan rosszak, csak nem volt megfelelő közönségük? Ma már nehéz lenne megmondani. Önmagában véve egyetlen jó termék sem képes kultúrát teremteni. (Emlékszünk még arra, amikor a megrendíthetetlennek vélt presztízsű svájci mechanikus órákat még a tehetősebbek csuklóján is világító számlapú, elemes, digitális kijelzős - többnyire japán - órák váltották fel. És tanúi voltunk annak is, ahogyan a tradicionális svájci óra visszakapaszkodott korábbi helyére, sőt, egy kicsit talán magasabbra is.)
A hazai borkultúra kivirágzásában nem csak azoknak volt nagy szerepük, akik a szőlőt termesztették, a bort készítették, hanem azoknak is, akik kortyolgatni kezdték az italt. Csapatjáték volt. A modern honi borkultúra ugyanis roppant sajátos módon formálódott. Míg korábban a bort elsősorban fajta, tájegység, évjárat és pincészet szerint határoztuk meg, most maguk a borászok váltak védjeggyé, akik ezt a szerepet büszkén vállalva saját nevükkel márkázták boraikat. (Nevüket nem sorolom fel, mert csak sértődés lenne belőle, ha bárki is kimaradna. Márpedig mostanra több tucatnyian lettek.)
Így aztán Magyarországon a minőségi borok piacán a bormarketing bizonyos értelemben véve személyiségmarketinggé alakult át. Divatba jöttek a borászok. Divat lett ellátogatni hozzájuk, társaságban büszkélkedni a barátságukkal, bennfentesnek látszani, hanyagul odavetni egy-két szakszerű megjegyzést tanninról, szárazanyagról, barrique-ról, védett eredetről. Divat lett bespájzolni egy-két kartonnal a legendásan jó évjáratokból, borkalauzokat lapozgatni, sommelier-vel fraternizálni, tekintetünket égre függesztve éteri kortyocskákat nyelvünkön végiggördíteni.
Finom, kiművelt kis kultusz alakult ki, amelynek a bor és a borász egyszerre lett a tárgya. Így aztán az sem meglepő, hogy a nem hivatásosok is perceken belül bekapcsolódtak, és egészen odáig elmentek, hogy szőlőt vettek, vincellért fogadtak, és hamarosan saját palackozású borukkal kápráztatták el barátaikat. Ezzel valamelyest maguk is a kultusz tárgyává váltak.
A kultusz villámgyors kialakulását és megszilárdulását segítette, hogy ez a borvilág nem vált a tömegkultúra részévé. A bor tömegkultúráját változatlanul az úgynevezett "kannás", és a kólával feljavított asztali bor jelenti. A "kannás" ez esetben nem egyszerűen az edényre utal, hiszen kannába lehet - bár nem illő! - jó bort is tölteni. A "kannás" tiszta drog, amelyet hatásáért, nem pedig ízéért és illatáért fogyasztanak. Kicsit más a helyzet az asztali borokkal. Nyilvánvaló, hogy aki kólát, málnaszörpöt, húslevest tölt a borba, szintén csak a borban foglalt drogra vágyik, s a bor minősége különösebben nem foglalkoztatja. Amúgy persze annak a bizonyos asztali bornak is van kultúrája, hiszen az olasz vagy a francia étkezési szokások sem írják elő, hogy az ember minden étkezéshez méregdrága minőségi borokat igyon. Valaha ez nálunk is megszokott volt. (Hogy a bornak ez a fajta hétköznapi kultúrája valaha is visszatér-e Magyarországon, nem tudni. Lehet, hogy ezt a funkciót már rég átvette a sör.) De hiába javultak az elmúlt években a tömegborok, a honi étkezéskultúrában helyük és jövőjük bizonytalan, esetükben kultuszról nem beszélhetünk.

Kvaterkázás

Egyáltalán nem véletlen, hogy épen a kilencvenes években alakulhatott ki nálunk a szép borok kultusza. A rendszerváltást követő időszak új elitje kétségbeesetten kereste azokat a divatformákat, cizellált külsőségeket, amelyekkel önmagát méltó módon megjeleníthette. Először az autók jöttek. Ez volt a legegyszerűbb, hiszen a kocsiknak komoly háttérirodalma van, s a különféle szaklapok kurta tanulmányozása után már nem nehéz a márka és a típus alapján pontosan leírni annak tulajdonosát. Férfiember ránéz a járgányra, és máris köpi, hány mijjába került. Ebből az is következik, hogy a jármű alapvetően a cenzus, a vagyon alapján különböztette meg az elitet. Akinek volt/lett pénze ezekre az autókra, automatikusan beléphetett a kiválasztottak körébe. Éppen ez a baj a kocsikkal: világosan jelzik a tulajdonos státusát a kívülállóknak, de a belül lévők nem tudják igazán árnyaltan azonosítani magukat velük. Kezdetben jó azonosítónak tűnt az öltözék: a márkás, méregdrága öltönyök, szabadidő cuccok. De ez is olyasfajta divat, amely felcnifüggő. Nem volt túlságosan nehéz megtanulni, hogy Boss vagy Armani. Igazi parvenü ezért a zakó ujjáról nem fejtette le a márkajelzést. De még ez sem a beavatottság szubtilis világa.
Az óra már menőbb. Itt ugyanis a márka önmagában véve még semmit nem jelent, hiszen egy márkán belül is óriási különbségek lehetnek. És akkor még nem is beszéltünk a csak kevesek számára ismert, igazán exkluzív kis márkákról. Ha egy igazi órakülönlegesség lifeg a csuklódon, viselhetsz kopott farmert, járhatsz leharcolt járgánnyal, úgyis látni fogják a beavatottak, hogy nem akárki vagy.
Aztán lehet próbálkozni sporttal, utazással, high-enddel, műtárggyal, és az ördög tudja, még mivel. De a bor mindenképpen jobb. Felkészültséget igényel. A borok értői, a beavatottak tudják, hogy az ár másodlagos kérdés. Az exkluzív fogyasztási divatok esetében bosszantó, ha másnak is ugyanolyan kocsija, órája stb. van. Őt gyorsan überelni kell. A bor azonban a versengés mellett megadja az együttműködés lehetőségét is. Ugyanazzal a borásszal barátkozni, ugyanazokért a borokért rajongani fölöttébb rendjén való. A bor kultúrája tehát esélyt ad a kooperatív játszmákra. Néhány pohár bor mellett fontos gazdasági, politikai döntések születhetnek. És még ott van a társadalmi átjárás lehetősége is. Hiszen az új elit a borkultusz keretei között tetszése szerint építgetheti kontaktusait a művészekkel, a szellem embereivel.

Leszivárgás

Kérdés, persze, hogy mi történik akkor, amikor a bor divatja - ahogyan ez minden divattal lenni szokott - elkezd leszivárogni a középosztály felé. (És ennek már észlelhetőek bizonyos jelei.) Kimenekül-e az új elit a szélesedő kultuszból, vagy épp ellenkezőleg, tovább csiszolja, finomítja azt? Nehéz lenne prognosztizálni. A bor most a zeniten van. Fordítsd hát poharad a fény felé, hatolj orroddal a pohárba, merítkezz meg a fenséges illatban, aztán óvatosan illesd nyelveddel a nemes folyadékot. Aztán kicsit elgondolkodva (az sosem árt) tekints fel, és áhítattal csak annyit mondj: "Szép bor".

Réz András

 

Vissza...

***