NÓSZEKSZPLÍZ?
2002. március
Szóval
el lehet még matatni Casanova értelmezéseivel. Azt hiszem, csak
egy lépésre vagyunk attól, hogy valaki a cybersex felől közelítse
meg alakját. De hogy a Győri Balett miként értelmezte, arra még
mindig nem sikerült rájönnöm. Az ő felfogásukban ugyanis kicsit
kusza Casanova kerekedett ki belőle.
Fellini: Casanova
Sietek tisztázni, hogy nem vagyok dal- vagy táncszínházi szakember. Operába menet nem szorongatok a kezemben partitúrát, nem húzok szmokingot, nem ülök páholyban. Civil műélvező vagyok, akit könnyű levenni a lábáról. És ráadásul végtelenül hálás vagyok azért, ha az opera vagy balett nem keletkezésének korát próbálja visszaállítani, hanem élő színpadi produkcióként keres különféle válaszokat a világra, amelyben élünk. Ez egyébként néha elég jól össze is jön a Győri Balettnak. A Casanova nem ez az eset. Pedig Böhm György librettója egészen jó alap lett volna ehhez, hiszen benne rejlik az ezredfordulónak a szexushoz való furcsa, ellentmondásos viszonya: a teljesítmény-orientált nemiség, a homo- és heteroerotikus vonzalmak határainak életlenné válása, Érosz és Thanatosz vad együttélése, a vágy átterelődése virtuális emberekre stb. stb. Kár tovább elemezni, hiszen a néző a színházban nem a librettóval találkozik, hanem egy konkrét előadással. Ráadásul egy olyan előadással, amely "100 % sex free", tehát matinénak is rendesen elmegy. (Ezzel együtt iskolai előadásnak nem ajánlanám.) A mű színrevitele talán még viktoriánus normák szerint is tolerálható. Nincs test, és nincs szenvedély, minden mozdulat jelképes, a XIX. század balett-rendszerébe szorított. Ha nem tudnánk, hogy eredeti kortárs műről van szó, azt hihetnénk, hogy William Fomin Mariusz Ivanovics Petipa (1822-1910) lejegyzései alapján koreografál. Bár az a gyanúm, hogy Petipa, a kiváló eloroszosodott francia balettmester fejében soha nem fordult volna meg az a gondolat, hogy a színpadon folyamatosan mozgásban tartsa a Casanovát alakító táncost. Mivel ez fizikai képtelenség. A két részt ugyanis csak úgy tudja végigküzdeni, ha takarékoskodik az erejével. Nem sprint ez, hanem maratoni futás. Le kell mondanunk az energia, a szenvedély robbanásszerű kitöréseiről, elismerésünk legföljebb annak szól, hogy a derék táncos végig bírta. A koreográfia minden pillanata csupa görcs: Fomin képtelen kitörni a klasszikus balett mozgásrendszeréből. Még akkor sem, amikor a színpadi történésekből világosan következne, hogy át kell lépni egy másfajta mozgáskultúrába.
A helyzet azért abszurd, mert a színpadi látvány mindezzel tökéletesen ellentétben van. Nagyszabású, szellemes, eredeti. A jelmezek karakteresek, erőteljesek. A díszletek tele vannak ötletekkel. És még a fényekkel sincs különösebb baj, leszámítva, hogy mindvégig egy kicsit halványabbak a kelleténél, pedig vannak pillanatok, amikor kemény, kíméletlen fényáradatra lenne szükség.
A zene használatáról nem szívesen beszélek. Mélységes gyötrő fájdalom végighallgatni, ahogy - ím, mégis van brutális testiség a darabban! - erőszakot tesznek Nino Rota zenéjén. Nino Rotáról tudni illik, hogy filmzeneszerzői munkássága mellett, zenekari műveket és operát is komponált. Negyedszázadon át dolgozott együtt Fellinivel, de írt filmzenét Viscontinak, Zeffirellinek és Coppolának is (Keresztapa). És akkor még nem is beszéltünk sok tucatnyi más filmről. Ezt az életművet szétcincálni, taktusok száma és beat-per-minute alapján összevagdosni méltatlan és helytelen dolog. S bár nem tudom, ki rondította össze Rota oeuvre-jét, az biztos, hogy megrendítő műveletlenségről tett bizonyságot. A filmzenékből vett idézetek ugyanis magukkal hoznak valamit a filmekből. Ha tehát felhangzik a La Strada kísérőzenéje, akkor vele együtt megjelenik Gelsomina is. Szóval nem annyira egyszerű ez, mint DJ-nek lenni a külsőbüdösi diszkóban, és TNT-t elegyíteni Britney Spears-szel. Istenem, ha lett volna valaki a csapatban, aki tud valamit - bármit! - Nino Rotáról vagy Felliniről (aki mellékesen készített is egy Casanova-filmet)!
Hogy mi lehet az oka annak, hogy ennyi jó szándék, ambíció, ígéretes alapanyag, látványteremtői és táncosi tehetség ellenére unalmas, olykor bántóan szanaszét produkció született? A válasz roppant egyszerű. Rendezőre lett volna szükség. Kellett volna valaki, akinek van valamiféle víziója erről az előadásról, és azt meg is próbálja keresztülvinni. A színpad ugyanis csapatmunka, de ebben a csapatmunkában ott kell lennie annak a személynek és szellemnek, aki döntéseket hoz, aki a történéseket alárendeli egy rendező elvnek, látomásnak. Érthetetlen számomra, hogy ez az egyébként olcsónak nem nevezhető produkció miért nem tudott felfogadni rendezőt. Hogy miért kesergek? Nyugodtan mondhatnám, hogy szelaví: hol jobb, hol rosszabb előadások születnek, és ez az utóbbiak közé tartozik. Csakhogy ebben az előadásban benne volt a nemzetközi siker lehetősége. Ezt szalasztotta el a Győri Balett. Hogy mi állt a siker útjában? Fogalmam sincs. Talán a botránytól féltek? Tenyerüket a produkciótól függetlenül összeverő nyárspolgárokra és sznobokra kacsingattak? Meg akartak felelni valaminek? Az is lehet, hogy nem bíztak eléggé magukban. Pedig tehetséges, rokonszenves csapat ez. Őszintén remélem, hogy a Casanova-töredékeket kellemetlen kivételnek tekinthetjük, amely erősíti a szabályt.
Réz András
***